Feketemedve-kebab került a tányérra
A levadászott fekete medve húsát, mint zsákmányt fagyasztva tartották, ahogy azt a vadász vezetője tanácsolta Saskatchewan északi részén. Ám amikor a „finomságot” kiolvasztották, majd megfőzték és tálalták az Egyesült Államokban, nem csak medve került a résztvevők tányérjára. Apró, láthatatlan élősködők is „csatlakoztak” a vacsorához.
Néhány nappal később a vacsorát elfogyasztók influenzaszerű betegség tüneteit kezdték mutatni.
A résztvevők közül háromnak viszonylag enyhe tünetei voltak, amelyek maguktól elmúltak. Három másik ember azonban kórházba került.
Az egyik szerencsétlenül járt családtag (egy 29 éves férfi) négyszer kért orvosi segítséget, és kétszer tért vissza a kórházba lázzal, súlyos izomfájdalmakkal, valamint a szeme körüli duzzanattal és megemelkedett fehérvérsejtszámmal. Ám a második egészségügyi kivizsgálása sem vezetett eredményre és az orvosok értetlenül álltak a tünetek előtt, amikor elárulta, hogy medvehúst evett. Ez a felismerés egy új vizsgálatot indított el. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) mintát kapott a család fagyasztott medvehúsából, amelynek egy részét még nem főzték meg.
Mikroszkóp segítségével a kutatók mozgó fonálféreglárvákat találtak, amelyek még 110 nap után is ott tekergőztek a medvehúsban.
A genetikai vizsgálat megerősítette, hogy Trichinella nativa rejtőzött a húsban, amely egy olyan parazita, ami nagymértékben ellenáll a fagyasztásnak és általában vaddisznóban, rókában, rozmárban és medvében fordul elő.
Többen kórházba kerültek
Az emberi fertőzések általában ritkák; az Egyesült Államokban 2010 óta évente átlagosan mindössze húsz trichinózisos esetet jelentettek. A több személyt is érintő járvány kitörése meglehetősen szokatlannak számít.
Négy héttel a tünetek kezdeti megjelenése után a dél-dakotai családi összejövetel mind a hat tagját tesztelték trichinózisosra.
A szakemberek csak kettő esetben kaptak pozitív eredményt, de négy másik személyt valószínűsíthető esetnek tekintettek, mivel a szakértők szerint megfeleltek a klinikai és járványügyi kritériumoknak.