Az ALS-ben (amiotrófiás laterálszklerózis) szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sorozatának 80. részében hosszasan taglalta, hogy mit is jelent a mának élni.
Karsai Dániel úgy gondolja, hogy a klasszikus értelembe vett carpe diem kijelentés kivitelezhetetlen. Egyszerűen nem fér bele 24 órába minden, amit egy ember szeretne csinálni, nem lehet mindenkivel elég időt tölteni, minden filmet újranézni, könyvet újraolvasni, videojátékot újrajátszani, vagy egyszerűen eleget bulizni.
Szerinte sokkal szerencsésebb, hogyha úgy élünk, mintha egy hónapunk, évünk, évtizedünk lenne hátra – attól függ, kit mi motivál. Ekkor kell elkezdeni foglalkozni az igazán fontos dolgokkal, azzal, ami tényleg boldoggá tesz minket.
Én egyébként kevesebb unalmasabb dolgot tudok elképzelni az örök életnél. Olyan legkésőbb tízezer év alatt az összes szóvicc elfogy, a világ összes nyelvén
– fogalmazott az alkotmányjogász.
Karsai Dániel alkotmányjogász júniusban fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), ugyanis úgy gondolta az alaptörvény sérti az emberi önrendelkezési jogot az aktív eutanázia tiltásával. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő aktivista számáraaz ALS által felkínált öt év pont az általa említett motiváló időtáv.
Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.
További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!