Az utóbbi években sok fejlesztőt kiáltottak már ki a videójátékok megmentőjének, de még egy olyan stabil világítótornya talán egy sincsen az iparágnak, mint a From Software. A japán stúdió több mint tíz éve megbízhatóan szállítja a fősodorban is instant klasszikusnak számító játékokat (a Dark Souls II.-t felejtsük el), és mindent elmond róla, hogy az Elden Ringhez bejelentett kiegészítőjüket teljes joggal várták többen, mint a legtöbb teljes játékot.
Az Elden Ring két éve mindent letarolt, a Telexen azt írtuk róla, hogy ha innentől csak egy játékkal játszhatnának, az valószínűleg ez lenne.
Ez a játék a kiteljesedése mindannak, amit a japánok azt megelőzően csináltak, egy olyan gourmet-vacsora, ahol a fácánsültből néha kiugrik egy rugós bokszkesztyű, de az egész annyira jó, hogy még így is két kanállal habzsoljuk. A hasonlatnál maradva az Elden Ring most megjelent kiegészítője, a Shadow of the Erdtree egy gyönyörűen összerakott, fantasztikus torta, és bár a díszítés általában felrobban a szánkban, az elfogyasztása mégis szinte tökéletes lezárása ennek a bizarr kalandnak.
De mi is pontosan a Shadow of the Erdtree? A From konzekvensen DLC-nek hívta, a kreatív igazgató Mijazaki Hidetaka (Hidetaka Miyazaki) előzetesen arról beszélt, hogy a bejárható terület nagyjából akkora lesz, mint Limgrave, az alapjáték első nagy helyszíne, és a stúdió korábbi DLC-ihez hasonlóan itt is le kellett gyűrni bizonyos főellenségeket – Radahnt és Mohgot –, hogy el lehessen kezdeni. Ez eddig egy hétköznapi kiegészítőnek tűnik, de hamar kiderül, hogy Mijazaki jól átvert mindenkit. Méghozzá a játékiparban rendhagyó módon a lehető legjobb értelemben.
Miután az ember megérinti a Mohg mögötti gubóban rothadó Miquella kezét, és abbahagyja a hüledezést, hogy Árnyékfölde mennyire jól néz ki – már ha abbahagyja, mert a Shadow of the Erdtree látványvilága még az alapjátékon is túltesz –, hamar kiderül, hogy itt szó sincs alibizésről. A végére pedig teljesen nyilvánvaló, hogy míg más stúdiók és kiadók hajlamosak DLC-ket eladni teljes játékként (khm, Activision), addig a From Software gyakorlatilag csinált egy kompaktabb folytatást, ami terjedelmét és felépítését tekintve is a Dark Soulst idézi:
- a Limgrave-nél eleve jóval nagyobb térkép több rétegből áll, és a dolgok nagy részét föld alatti járatokon vagy lifteken át lehet elérni;
- nemcsak a nagyobb várak és kazamaták vannak okosan összekapcsolva egymással, hanem szinte minden, amit a játék maximálisan ki is használ;
- az üresjáratokat pedig sikerült majdnem teljesen kiiktatni azzal, hogy a fejlesztők kisebb helyre zsúfolták be ezt a rengeteg tartalmat.
A Shadow of the Erdtree szinte mindent megmutat az első pillanatban, de még trükkösebbé teszi az oda való eljutást, amivel még az alapjátéknál is kifizetődőbbé teszi a folyamatos felfedezést. Mijazaki a PC Gamernek nemrég arról beszélt, hogy a céljuk továbbra is az, hogy külső segítség nélkül, teljesen organikusan végig lehessen vinni a játékaikat. Ez a kiegészítő a tökéletes példa arra, hogy ez nem pusztán lehetséges, hanem egyenesen szórakoztatóbb is, mint ha az internetet bújnánk játék helyett, mert itt tényleg minden bokorban belebotlunk valami érdekességbe.
Forrás: From Software / Bandai Namco
Rossz megközelítés most sincs, akármerre el lehet indulni, és a megjelenés utáni napokban marha jó volt látni, hogy sokszor teljesen más dolgokat láttam, mint azok az ismerőseim, akik szintén tolták a játékot. Ráadásul ha csak megyünk bele a világba, az olyan dolgok is jobban ütnek, mint a horrorjátékokat megszégyenítően ijesztő sötét erdő, ahol még a lovunk sem mer előjönni, és ami előtt a játék külön figyelmeztet minket, hogy forduljunk vissza. De hasonló élmény volt apránként felfedezni a New Londót idéző romokat, sőt igazából minden mást is.
A rengeteg új fegyver, amulett és alapanyag pedig arról is gondoskodik, hogy a kíváncsiságunkat a lenyűgöző területeken és újabb opcionális főellenségeken túl is megjutalmazza a játék.
Az is esetleges, hogy milyen sorrendben találkozunk – ha egyáltalán találkozunk – a kiegészítő főellenségeivel, helyszíneivel és karaktereivel, és rájövünk-e bizonyos dolgokra, a fő sztoriszál viszont most is kötött. Így mindenki ugyanúgy ismerheti meg Miquella szövevényes történetét, az Árnyékfölde ellen hadjáratot indító, az első előzetesben mutogatott Messmert és azt, hogy mi az isten baja van mindenkinek. Utóbbit persze csak akkor, ha minden apróságra odafigyelünk, mindenkivel beszélgetünk – ami itt szinte kötelező az olyan karakterek miatt, mint Igon vagy Leda, és a mérete miatt könnyebb is számon tartani, hogy ki hol van éppen – és mindent elolvasunk. Vagy még akkor sem.
Az tehát jól látszik, hogy világépítés és történetvezetés terén a From Software nem csavart a formulán, és nagyrészt ugyanezt lehet elmondani a játékmenetről is. A főellenségek, ha lehet, még könyörtelenebbek, de ez már évek óta alapvetésnek számít a stúdió DLC-iben, és persze néhány olyan kisebb szörny is bekerült, amik simán elkenik a szánkat, ha nem vagyunk rájuk felkészülve. Egy fontos változás viszont bekerült: a Shadows of the Erdtreeben a szintünk helyett az határozza meg az erőnket, hogy mennyire szorgalmasan gyűjtjük az árnyékvilág fájának darabjait.
Minél több van ezekből, annál nagyobbat ütünk és annál kevesebbet sebződünk, amivel a játék, ha lehet, még inkább felfedezésre ösztönöz minket, mert ezek híján még az agyontápolt karakterünket is két ütésből összecsukja bármi. És ez nem vicc, ez a DLC pokolian nehéz ezek nélkül, nem véletlenül javasolta a kiadó Bandai Namco is a frusztrációjukat a játék lepontozásában kiélő játékosoknak, hogy gyűjtögessék az áldást adó darabkákat. Végül egy javítást is kiadtak, amivel már a töredékek felének összegyűjtésével kényelmesen el lehet evickélni a játék végéig.
Forrás: From Software / Bandai Namco
Ez természetesen ismét felélesztette a több mint tíz éve húzódó vitát arról, hogy a kazuárok miatt lesz túl könnyű a játék, de én egyszer sem éreztem ezt, pláne nem a legvégén, hiába volt az áldásom tizenötös szinten a húszból. Pedig még az idézhető lelkeimet is feltápoltam a DLC-ben behozott, hasonló töredékekkel. Azt nem lőném le, hogy kire anyáztam órákig, hiába lett erősen megszellőztetve az előzetesekben is, de sokat elmond róla, hogy az Elden Ring legnehezebb főellenségét, Maleniát több ezerszer elintéző, a fejlesztők által is elismert Let me solo her is órákig kínlódott vele.
Én viszont még így sem éreztem indokolatlanul nehéznek a Shadow of the Erdtreet, sőt rögtön utána kezdtem egy teljesen új karaktert is, szóval azzal egyáltalán nem lehet vádolni, hogy elvenné az ember kedvét a játéktól. A From Software nem először csinált nagyon jó DLC-t, de ez kétségtelenül az eddigi legnagyobb dobásuk ezen a téren. A Shadows of the Erdtree nemcsak az eleve fantasztikus alapjátékra teszi fel a koronát, hanem azt is bebizonyítja, hogy miközben egyre több lélektelen, lehúzós játék jelenik meg teljes áron, addig a From egy nyomott árú kiegészítőben is sokkal többet tud nyújtani.
