A világ legrégebbi történetmesélős barlangrajzát azonosították kutatók az indonéziai Celebesz szigetén. Az 51 200 évesre datált képen disznó és félig állat, félig ember alakokat vettek ki, írta a Guardian.
Az eddigi legrégebbi kép közel hatezer évvel fiatalabb volt, de azt is a közelben találták meg, tíz kilométerre Leang Karampuang barlangtól. Az a kép egy életnagyságú vaddisznót ábrázolt, és 45 500 évvel ezelőtt készülhetett.
A most rekorderré előlépő barlangrajzot már 2017-ben felfedezték, de az ott gyűjtött mintáknak eddig nem készült el a kormeghatározása. A kutatók uránsorozatos kormeghatározást alkalmaztak a rajzok felszínén kialakult kalcium-karbonát rétegek datálására. Ehhez mészkőmintákat vettek, amelyeket aztán lézerrel párologtattak el. A minta korát a tórium és az urán arányának mérésével számították ki.
Az Indonéziában talált barlangrajzok jóval régebbiek, mint például a franciaországi lascaux-i képek, azok körülbelül 20 ezer évvel ezelőtt születhettek.
A Griffith Egyetem kutatója, az indonéziai barlangrajzról szóló tanulmány vezető szerzője nagyon meglepőnek találta a felfedezésüket. Eddig az volt a tudományos megállapítás, hogy a korai figurális barlangművészet egymástól elkülönülő alakokat ábrázolt, nem pedig olyanokat, amelyek egymással kölcsönhatásba is lépnek. Miközben a korrekorder képen, amin három ember-állat hibrid és egy disznó látható, történetmesélés zajlik.
A Leang Karampuang barlangban megtalált rajzon a vaddisznó még jól kivehető, de a három állat-ember hibrid azonosítása nem olyan egyszerű – Fotó: Brin / Reuters
Ugyanakkor maguk a kutatók szerint is nehéz értelmezni a rajzot, és nem világos, hogy milyen állatok ihlették az ember-állat hibrideket, mivel azok lényegében pálcika alakúak.
Adam Brumm, a Griffith Egyetem professzora azt mondta, hogy az állatokat hihetetlen anatómiai hűséggel ábrázolták, de az embereknél valahogy erre nem törekedtek, nem is könnyű felismerni őket a rajzokon. Brummék meglehetősen biztosak abban, hogy az egyik ember-állat hibrid egy madárfejű ember volt, egy másiknak pedig farka volt, amelyről úgy vélték, hogy egy cibetmacskáé.
„A történetmesélés rendkívül fontos része az emberi evolúciónak, és talán még a fajként elért sikereinket is magyarázza, de a művészetben, különösen a nagyon korai barlangrajzokban, kivételesen ritkán találunk erre utaló bizonyítékot.” – mondta a kutató.
